Ingatlanpiaci hírek

Jó hírt kaptak a családi házat építők

Jó hírt kaptak a családi házat építők

 

Október végén a Portfolio is felvetette a kérdést, hogy vajon az ötszázalékos lakásáfához hasonló módon, a saját célra építkezők esetében is meghosszabbítják-e további öt évvel az áfabevétel visszaigénylésének lehetőségét. Novemberben Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha a kormány elfogadja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kompenzációs csomagjában foglaltakat, akkor a forgalmi adó visszaigénylésére 2019 után is lesz lehetőség. Úgy tűnik, mostanra elfogadták a javaslatot, vagyis aki 2019. december 31. után kérelmezi az adó-visszatérítést valamely pénzintézetnél, az ezt a dátumot követően kiállított számlák alapján is megteheti - írja az ÉVOSZ állásfoglalása alapján a Magyar Idők. 


Az ötszázalékos lakásáfához hasonló módon, további akár öt évig élhetnek az adó-visszatérítés lehetőségével a saját célra építkezők, akik támogatási szerződést köthetnek. Ennek segítségével a számlabemutatási kötelezettség az építkezés megkezdésétől számított öt éven belül megtehető.

A CSOK támogatáson felül 2016 januárja óta lehetőség van új ingatlanok építésekor maximum 5 millió forintig visszaigényelni az áfát, ami az építkezés költségei során több millió forint kedvezményt jelent. Az áfakulcsok különbségéből adódóan ez azt jelentette, hogy ha eddig valaki 20 millió forintot költött egy építkezésre, akkor az építkezés után járó áfabevétel visszaigénylésével 4,4 millió forintnyi kedvezményhez jutott. Ennek meghosszabbítása azonban kérdéses volt, a magánszemélyek által épített családi házakra ugyanis nem tért ki a törvény, ami csak azt mondta ki, hogy a 2019. december 31-ig bevezetett kedvezményes lakásáfa az idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkező lakások értékesítésére 2023. december 31-ig alkalmazható.

A Pénzügyminisztérium mostani állásfoglalásával viszont megnyugodhatnak azok, akik 2019 utáni határidővel tervezték családi házuk felépítését, ugyanis az áfa visszaigénylésére ugyancsak 2023 végéig lesz lehetőség. Tavaly egyébként mintegy 7000 családi ház épült és várhatóan az idén és jövőre is legalább ennyi magáncélú építkezés valósulhat meg.

Forrás: https://www.portfolio.hu/ingatlan/lakas/jo-hirt-kaptak-a-csaladi-hazat-epitok.4.306455.html








Vissza az előző oldalra!
- Magyar